K2sport

Franciaországi Via Ferrata túra

E-mail Nyomtatás PDF

A via ferrata Franciaországban a turizmus önálló ágazata. A Francia-Alpokban szinte minden síközpont mellett található egy vagy több túraútvonal, ami segíti a nyári turizmus fellendítését. Megbújnak a szurdokokban, dombok között, s az iszonyatos falak mentén.

Ezek a klettersteigek nem hasonlíthatóak  össze egyik európai via ferrata típussal sem. Jártál már a Dolomitok vad szikláin, Tirol zöldellő völgyeiben, Dachstein gleccserein? Akkor ezeket gyúrd össze, adj hozzá egy sokkal izgalmasabb környezetet, szédítő mélységet, egy kalandpark változatosságát, és olyan élményben lesz részed, amit még álmaidban sem láthattál. Szinte minden útvonalon található függőhíd, kötélhíd (nem ritka az 50-60m-sem!), áthajló párkányokra alulról felfuttatott  létra, barlang, kifordított mászó háló, valamint a kihagyhatatlanul lenyűgöző panoráma. Nem lehet szavakkal leírni azt az érzést amit ott kaphatunk, s az biztos, ha egyszer Valaki megtapasztalja, folyamatosan kísérti majd az újabb találkozásig.

A fraciaországi túrán, minden nap szétbontjuk a csapatot egy kezdő, egy fotós, és egy haladó csoportra, így mindenki az érdeklődésének megfelelő kiránduláson vehet részt. Lesznek nagyon komoly kihívások, valamint élményben gazdag könnyű via ferrata útvonalak. A térképen látható megállási helyek körüli klettersteigek - via ferráták lesznek a célpontjaink. A rövidebb utakból -ha a csapat is úgy gondolja- egy nap többet is meg fogunk hódítani. Chamonix-Mont-Blanc-ban kezdjük programunkat, s szépen lassan kúszunk lefelé a francia Alpokon keresztül, az égszínkék vizű Riviéra felé. Túránk végéhez közeledvén Miramar mellett meglátogatunk egy gyönyörű fürdőhelyet, majd ismét visszabújunk a hegyek ölelő szépségébe.

 

A túra útvonala:

Franciaországi via ferrata - klettersteig túra


Nagyobb térképre váltás

 

Ízelítő képek a túráról:

Franciaországi via ferrata túra
Franciaországi via ferrata túra
Franciaországi via ferrata túra
Franciaországi via ferrata túra
Franciaországi via ferrata túra
Franciaországi via ferrata túra
Franciaországi via ferrata túra
Franciaországi via ferrata túra
Franciaországi via ferrata túra
Franciaországi via ferrata túra Franciaországi via ferrata túra
Franciaországi via ferrata túra

 

Információk a franciaországi Via Ferrata túráról:

Helyszín:

Franciaország, Európa via ferrata birodalma!


Részvételi díj:

38900 Ft /fő /7 nap

(Korlátozott számban lehetőség van a túravezetőkkel utazni.)




Létszám: 6-12

Időpontok:

 

2012.07.02. - 07.08.

 


Itt találod a jelentkezés menetét, és a részvételi feltételeket!


Az ár tartalmazza:

  • A via ferrata oktatást
  • A klettersteig-szett (beülő, kantár, karabinerek, fék, sisak) bérleti díját
  • A túravezetés díját (képzett túravezetőkkel)

Az ár nem tartalmazza:

  • Az utazást
  • A szállást (kempingben 8-12 euró /fő/nap)
  • A fizetős via ferrata díját
  • Az étkezéseket

 

A menetrendben nem említünk konkrét via ferrata/klettersteig útvonalakat. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy mi már mindegyiket ismerjük, és inkább Ti válasszátok ki  melyiken túráznátok. A másik pedig a csapat összetétele, ami különböző lehet erőnlétben, korban, tapasztalatban. Mivel minden túrán legalább 2 túravezetőnk irányít (nagyobb létszám esetén 2-3 túrázó/1 vezető az arány), a csoport szétosztásával mindenkinek a megfelelő kihívást tudjuk biztosítani. Szeretnénk elérni jelentkezőinknél, ha kipróbálják ezt az életstílust, élményekkel gazdagon távozzanak, s máskor is részt vegyenek kalandjainkban. Nem utolsó sorban befolyásoló tényező lehet az időjárás is. Szinte minden helyszínen találhatóak az említett körülménynek kevésbé és jobban kitett utak. Ezért, ha keresztül húzza a számításainkat az időjárás, mindig van ötlet a tarsolyunkban.
Az utakat kiválasztásában már a utazás előtt segítünk. Nagyon sok képgaléria és leírás létezik a via ferrátákról/klettersteigekről, javaslatainkkal és tapasztalatainkkal mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt, legjobban tetszőt.

 

Menetrend:

 

Menetidő: Tatabánya - Chamonix-Mont-Blanc  12 - 13 óra

0.nap - Indulás délelőtt vagy délután, mi általában éjszaka szoktunk levezetni a távot, s reggelre érkezünk a megbeszélt szálláshelyre.

1.nap - Délelőtt megbeszélés a szálláshelyen. Kiosztjuk a felszereléseket, s röviden átbeszéljük a programot.
-Indulás a választott via ferrata/klettersteig útvonalra.
-Délután, este, érkezés a kempingbe vagy apartmanba (menedékházas szállás esetén a hegyi kunyhóba)
-Szabadprogram, vacsora:-)

2.nap - 6.nap Reggel 8 órakor találkozunk a megbeszélt parkolóban.
-Indulás a választott via ferrata/klettersteig útvonalra.
-A túráknál, élelmiszer és ital vásárlására legtöbb esetben csak a túra előtt, és visszaérkezés után van lehetőség.
-Délután, este, érkezés a kempingbe vagy apartmanba (menedékházas szállás esetén a hegyi kunyhóba)
-Utazás a következő helyszínre.
-Szabadprogram, vacsora:-)

7.nap - Délelőtt még strandolunk egy kicsit, majd elindulunk haza felé.


Az itt található Via Ferraták/Klettersteigek:


-Saix du Tour via ferrata

-Yves Polet-Villard via ferrata

-Jallouvre-torony

-Roche á l'Ahathe via ferrata

-Mont Charvin

-Courchevel via ferrátái

-Cascade de la Fraiche via ferrata

-Val d'Isére via ferratái

-Ördög szoros via ferrata

-Valloire via ferrátái

-Prises de la Bastille via ferrata

-Aiguillette du Lauzet

-Croix de Toulouse via ferrata

-Gorges de la Durance via ferrata

-Vigneaux via ferrata

-Agnielles-szurdok szilafala

-Grande Fistoire via ferrata

-Escale á Peille via ferrata



Időjárás előrejelzés

Click for Chamonix-Mont-Blanc, Franciaország Forecast

 

A francia Alpokban (Franciaország)

A francia Alpok híres a lenyűgöző tájairól, hatalmas gyönyörű hegyeiről, és a tiszta tavak és folyókról. A legismertebb üdülőhelyek, mint Chamonix és Val d'Isere, a Francia Alpok világhírű szabadidő központjai télen és nyáron. A Mont Blanc, a 4807 m-ével (15771 láb), Európa legmagasabb csúcsa. Nyáron túrázók és bringások tömegei keresik fel a helyet, hogy szembenézzenek a francia Alpok kihívásaival.

A francia vidékek domborzata igen változatos képet mutat. A tájak északon és nyugaton tengerparti síkságokká szelídülnek, míg a keleti és déli-délkeleti vidékek vadregényes hegyláncokkal (például Francia-középhegység) kápráztatják el az oda látogatót.

Délen a Pireneusok vonulata tör az ég felé, s innen a Földközi-tenger partján, a Francia Riviérán végighaladva elérjük az Alpok csúcsait.

 

Éghajlat

Franciaország éghajlatát az óceáni és mediterrán hatások befolyásolják legerősebben. Az ország túlnyomó részének éghajlata enyhe telű óceáni, a tengerpartoktól távolabbi területeken azonban a kontinentális éghajlat sajátosságai is megjelennek. A földközi-tengeri partvidék éghajlata jellemzően mediterrán, ugyanakkor a magasabb hegyvidékeken, így elsősorban az alpi területeken változatos magashegységi éghajlat alakult ki.

Az ide látogatók tehát egész évben igen eltérő időjárással találkozhatnak az ország különböző részein.

A mediterrán térség éghajlata jelentősen különbözik a többi régióétól. Itt a legenyhébb a tél (a leghidegebb hónap középhőmérséklete 6-8 °C), míg a mérsékleten meleg nyári hónapokra 22-24 °C-os középhőmérsékletek jellemzők. Júliusban és augusztusban gyakori itt a nyári szárazság, amikor egy-egy hónap során csupán 10–30 mm csapadék hullik. Franciaország déli vidékein a nyári hónapokban jóval többet süt a nap, általában 11-12 órát - míg északon egy nyári napon 7-9 órás napsütésre lehet számítani.

A tenger vize a földközi-tengeri partokon augusztusban a legmelegebb, 23-25 °C-os, de júniusban és júliusban is felmelegedhet 21-23 °C-ig.

A Franciaország déli részén található Provence tartomány egyik jellegzetes időjárási sajátossága a sokszor napokon át fújó kellemetlenül erős északi szél, a misztrál, amely elsősorban télen, de az év más szakában is gyakori.

Öltözködés: A Földközi-tenger partvidékén nyári délutánokon gyakorta 29-32 °C-ig emelkedik a hőmérséklet, így a pamut és a kimondottan nyárias öltözködés a megfelelő. Természetes, hogy - elsősorban a tengerparti strandokon - sapka, kalap viselése szükséges lehet.

 

Növény- és állatvilág

A földközi-tengeri partvidéken és Dél-Franciaország némely részein mediterrán növényzet van. Örökzöld tölgyesek, píneák, ciprusok és olajfák a táj jellegzetes szárazságtűrő növényei.

A magyaltölgy mindenütt elterjedt, a paratölgy főként a kavicsos felszíneken található. Az erdőket sok helyen erdőirtás és legeltetés miatt keletkezett bokorerdők, macchiák és garigue-ok váltották fel.

A Vizcayai-öböl mentén a homokdűnéket helyenként tengerparti fenyvesek borítják.

Az ország többi része, a magas hegységeket kivéve a nyugat-európai kevert tölgy- és bükkerdők övezetébe tartozik. Ezekhez a Vogézek lejtőin szelídgesztenyések csatlakoznak.

A vizet át nem eresztő talajokon lápi és mocsári növénytársulások jöttek létre.

 

 

A következő linkek sok hasznos információt rejtegetnek a via ferrtata/klettersteig fan-oknak:

Módosítás: ( 2012. március 09. péntek, 14:48 )  

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Legfrissebb eseményeink

Rax, Hohe Wand via ferrata / klettersteig túra
2012 június 2 - 3.
.........................................................................
Hétvégi vízitúra - tengeri kajakkal a Dunakanyarban
2012 június 9 - 10.
.........................................................................
Dolomitok via ferrata / klettersteig túra - Kalandtúra Olaszországban
2012 június 13 - 17.
.........................................................................
Dachstein via ferrata / klettersteifg túra - Kalandozás a gleccserek vidékén
2012 június 29 - 1.
.........................................................................
Kalandozás az Óriások földjén - Franciaországi via ferrata / klettersteig túra
2012 július 2 - 8.
.........................................................................
Dolomitok via ferrata / klettersteig túra - Kalandtúra Olaszországban
2012 július 11 - 15.
.........................................................................
Königsjodler (Hochkönig) via ferrata - klettersteig túra
2012 július 27 - 29.
.........................................................................
Tengeri kajak vizitúra - Horváthország
2012 augusztus 7 - 12.
.........................................................................
Tengeri kajak vízitúra - Horvátország
2012 augusztus 7 - 12.
.........................................................................
Kalandozás az Óriások földjén - Franciaországi via ferrata / klettersteig túra
2012 augusztus 13 - 19.
.........................................................................
You are here: Címlap Via Ferrata - Franciaország